Akár lehetne egy korabeli koncert beszámoló címe is a fenti sor, azonban továbbra is a vasútmodellezés  – illetve néha a nagyvasút – témájánál maradunk, ezért ismét csak a Doppelstockwagen lesz terítéken. Illetve azért mégsem teljesen. 🙂 Maradjunk csak a magyar elnevezésnél – hiszen ezúttal a nagyvasút, méghozzá a hazai nagyvasút került pennám hatókörébe. Ráadásul a pozitív hangulat jegyében! Miért is? Nos, az emeletes vagonok mindig is vonzottak vasútmodell vonalon: elég csak erre a pár írásomra utalnom, ahol tervezgetek, vásárolgatok, bővítek, lecserélek emeletes szerelvényeket.

Ráadásul a drezdai-, és Drezda környéki utazásom során személyesen is ülhettem, DB-s, emeletes személykocsiban. Éppen ezért nagyon fellelkesültem, mikor arról olvastam, hogy a számos, környékbeli országot követve, immár itthon is üzembe helyezik ezt a vagonfajtát. Be is terveztem, hogy amint utasforgalomba kerülnek a KISS-ek, rögtön lehetőséget teremtek arra, hogy kipróbáljam az általuk nyújtott szolgáltatást. Ez végül 2020. novemberében teljesült – habár nem is volt olyan egyszerű megszervezni. Miközben valóban büszkeségre és örömre ad okot, hogy ilyen járműflotta is ékesíti a MÁV kínálatát, a kommunikációval szokás szerint akadtak náluk problémák…

Nos, igen, eltelt egy év bejegyzések nélkül. Az Élet zajlik és jelenleg nem foglalkozom fizikai szinten a vasútmodellezéssel. A terepasztal építés még várat magára…de végül felépül! Írni viszont bőven van még mit, korábbi események, történések, úgyhogy a blog vígan zakatolhatna. És reményeim szerint fog is. Addig is kívánok mindenkinek boldog és sikeres új évet!

Áldott, békés karácsonyt szeretnék minden kedves Olvasómnak és családjuknak kívánni!

A kép jobb szélén látható alak természetesen a mozdonyvezető, aki a sok karácsonyi étektől egy kicsit megnőtt… 😉

…és várhatóak újabb bejegyzések is, egy kicsit elmaradtam, de ahogy a mondás szól: ami késik, az meg is érkezik!

A drasztikus terepasztal-, és pályaáttervezés egyik legfontosabb pozitív eredményét a fővonali, kisvárosi állomás jelentősen megnövekedett vágányhossza jelentette. Ez pedig újabb, komoly vagon adás-vételt jelentett! 🙂 A fővonali szerelvények egy része hosszabb mérettel, több vagonnal állhat majd üzembe. Egyebek mellett lehetővé vált, hogy a korábbi hossztorzított Y-vagonokat mérethelyes példányok váltsák fel. Ha pedig a személyvagonok korszerű, új gyártmányúak, akkor az étkezőkocsik is illik, hogy ne a régi, NDK-s kidolgozású változatok legyenek, hanem újak. Így jutunk el mostani bejegyzésem témájához is, amely az új Reko étkezőkocsik utáni vadászatról és a meg nem rendelt, de szintén “leszállított” komplikációkról fog szólni.

A végleges (de most már tényleg! 😉 ) pályaterv létrehozása után nekiláttam elkészíteni az egyes vonalak sematikus térképét is. Két verziót készítettem: az elsőn a valós keletnémetországi településeket/állomásokat tüntettem fel, bejelölve azokat, amelyek szerepelnek majd az asztalomon (persze nem pont úgy, mint a valóságban), illetve azokat, amelyek nem, de a vonatok érintik őket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy kitartó kutatással, utánaolvasással sikerült megtalálnom olyan állomásokat, amelyek többé-kevésbé visszatükrözik, legalábbis arányaikban és típusukban (fejállomás, átmenő állomás, nagyforgalmú állomás, pályaudvar, stb.) a valós viszonyokat! Az állomások kiválasztásánál még azt is figyelembe vettem, hogy az adott megálló és vasúti szakasz a modellezendő időszakban még üzemben állt-e.

Nos, ezt még azért nem mondanám biztosra… 🙂 De óriási változások történtek, a leendő asztal struktúrája alapvetően változott meg. Történt ugyanis, hogy a legutolsó verzió magyarázatokkal ellátott képét feltöltöttem az index fórum terepasztal építés topikjába. Itt nagyon barátságos és segítőkész népek laknak, mindig lehet számítani rájuk, ha kérdés, óhaj, sóhaj érkezik a témában. Megnézték, megszemlélték, majd többen is elmondták, hogy bár gyönyörű, változatos, rengeteg tili-tolit is lehet majd az ipartelepeknek hála csinálni, viszont látszik rajta, hogy egy jóval kisebb méretből lett fokozatosan nagyobbra alakítva. Ez mindenekelőtt a belső, fővonali körön és állomáson, valamint a “felette” lévő mellékvonali állomáson látszott.

Ilyen volt…

 

Igen, ez a pillanat is eljött, tíz éves születésnapját ünnepli a blog: 2009. június 28-án kezdtem neki a vasútmodell blognak, abból a célból, hogy az újraéledő hobbimat megénekeljem – és egyúttal íráskészségemből eredő írásvágyamat is kiéljem. 🙂

Érdemes visszatekintenünk és akár felosztani korszakokra, kiemelt témákra a megjelent tartalmakat. Az első időszak lelkes, először napi, aztán heti bejegyzései, amelyek idővel kétheti, havi szintre álltak be. A “hőskorszak”, amikor még az U-profilos sínekből is csak annyira kevéssel rendelkeztem, hogy miután egy részt a valóságban összerakva megterveztem és lerajzoltam, utána szétszedtem őket és egy újabb szakaszt terveztem  meg belőlük… A profiltisztítás, amely elsőként a nem-DR-es gördülőállomány eladását jelentette, majd később a teljes III-as korszakot, mikor úgy döntöttem, kizárólag a IV-es korszak, 1980-81-ben üzemben tartott dízelmozdonyait és vagonjait gyűjtöm (tehervagonoknál azért nincs akkora szigorúság).

Mivel leendő vasútmodell-utasaimnak a legnagyobb kényelmet szeretném biztosítani, ezért nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy az utazásuk a lehető legkényelmesebben teljen. Ennek része a kielégítő csomagszállító kapacitás is. Ennek okán döntöttem úgy, hogy a kisebb vonatkísérő vagon helyett egy hosszabb poggyászvagont csatolok a mellékvonali Reko szerelvényhez. Alapból adta magát a régi Piko-s, kéttengelyes gyártmány, de ezt nem éreztem a modernebb, kidolgozottabb Reko személyvagonokhoz passzolónak.

A régebben beszerzett Lenz KöF II-es tolatómozdony kiválóan működött békésen pihent a dobozában, én viszont a neten barangolva azzal szembesültem, hogy a vezérállás teteje a nagyvasúton (és több modellnél is) igazából inkább feketére volt festve, nem pedig szürkére, mint a Lenz gyártmányon. Ezt mondjuk a nagyvasúti, korabeli fekete-fehér fotókból nem lehet egyértelműen eldönteni, színes képből pedig kevés van, ráadásul azoknál is ritkán látszik a tető. A néhány fennmaradt múzeumi példány pedig szintén nem jelent egyértelmű iránymutatást, hogy anno milyen tetőzettel futottak ezek a kis gépek. Ugyanakkor a német fórumokba beleolvasgatva is olyan benyomást szereztem, amely a fekete változatot erősítette, ezért elhatároztam, hogy saját kezembe veszem a kezdeményezést!

Ahogy a vagon flottám egyre teljesebb lesz, úgy csökken egyre jobban azon vagontípusok száma, amelyek beleillenek a DR, IV-es korszakba és még nem szereztem be. Az ilyen régi, NDK-s gyártmányok a “ritkaság” kategóriába tartoznak, így a beszerzésük is nagyobb kihívást jelent. Ennek egyik tipikus példája a Piko, hosszított, kéttengelyes, nyitható ajtajú postavagonja. Bár létezik, néha árulták is vaterán, indexbörzén, de vagy lemaradtam róla, vagy irreális áron próbálták elsózni, vagy komoly sérülései voltak az adott példánynak. A vaterán már szabályos hajtóvadászatot folytattam: 4 különböző szóra – postavagon, posta vagon, postakocsi, posta kocsi – kerestem rá heti rendszerességgel.

 

Ez nem a saját példányom, arról még nincsen fotó.