Szerző: vt135 | 2010/05/03

BR 106 fazonigazítás

Rájöttem, hogy a Gützold (NDK-ban gyártott) BR 106-os mozdonyán is lehetne még mit fejleszteni, hogy kinézetében közelítsen nagyvasúti bátyjához. Ahogy a BR 110-esen pár hónapja kiemeltem – sziszifuszi munkával – a géptest oldalán a kapaszkodókat, rájöttem, hogy ugyanezt a feladatot a BR 106-oson is el lehetne végezni. A gondolatot tett követte: ezúttal megpróbáltam különböző papírdarabkákkal letakarni az össze nem firkálandó területet, illetve egy vékony szárú alkoholos filccel támadtam neki a narancssárga mozdonynak. Nos, az eredmény minden megelőző intézkedés ellenére hasonló lett: összekent felületek, ennek következményeként dühöngés, majd az összekent felületek alkoholos vattával, fültisztítóval való letisztítása, majd újrapróbálkozás.

Végül sikerült elfogadhatóan lefesteni az oldalsó kapaszkodókat, illetve az orr alsó részén egy négyszöget. Az alsó, járófelület közelében lévő pici kapaszkodókat viszont sehogy sem sikerült úgy befeketíteni, hogy a környék ne kapjon szintén a filctoll tartalmából. Úgyhogy, akinek van javaslata arra, miképp lehet az ilyesmit kevesebb vesződséggel, nagyobb profizmussal megoldani (sokezer pénzes készülékek nem jönnek szóba), az kérem jelezze itt a hozzászólásokban. Összességében, minden dühöngésem ellenére megérte a három órán át tartó filctollazás, javítgatás, festegetés, mert a látvány láttán elégedetten dőltem hátra.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: