Szerző: vt135 | 2012/01/30

Tartályvagon bonyodalmak 2.

Nos, végül is különböző állapotba – de a kapottnál mindenképpen szebbé – sikerült varázsolnom az előző bejegyzésben említett tartályvagonokat. Azóta már új gazdáiknál futják a köröket (vagy egyeneseiket). Ami a történetből még említést érdemel, az a őrületem újabb megnyilvánulása: kiderült, hogy ezeknek a tartályvagonoknak is létezett az egyik végükön zászlótartó. Meglepő módon, erre még az NDK-s gyártmányok kialakításánál is odafigyeltek. 🙂 No igen, de mik azok az alkatrészek, amelyek elsőként szoktak letörni, aztán eltűnni? Hát pontosan az ilyen mütyürök!

Úgyhogy annyira nem is lepődtem meg, mikor a saját tartályvagonomjaimon is felfedeztem ilyen hiányosságokat. Szerencsére csak néhány példányon, de ezzel így is épp elég magasra rakták a mércét: azaz, hogy ezeket a fél mm-es mütyüröket úgy rögzítsem fel, hogy közben a vagon tartály részét sem ragasztózom össze. Annak mindenesetre örültem, hogy az  ebay-es vagon-készletben találtam zászlótartókat, így elvi akadálya nem volt a meglévő tartályvagonjaim szépítésének. Annyiban azonban nehezedett a dolog, hogy az előkerült zászlótartók színe nem mindig egyezett meg a vagonok színével. Ám végül sikerült némi alkoholos filc “festéssel” ezt a jelenséget szinte teljesen észrevehetetlenné tenni. Így végül mondhatom azt, hogy jól jártam a sérült tartályvagonokkal – ha ugyanis épeket kapok, azokról sajnáltam volna letördelni a zászlótartókat, ráadásul árban sem ennyiért tudtam volna hozzájuk jutni.

Reklámok

Responses

  1. […] tűnik, a tartályvagonok szerelmese vagyok. Pár példa: itt, itt és itt. Na jó, annyira azért nem, hogy áthágjam a magam által húzott határokat- minden típusból […]


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: