Szerző: vt135 | 2010/10/11

Nemzetközi expressz a pályán

Ismét egy olyan bejegyzés, amelyben egy újabb vagon beszerzésemről regélek…remélem, még nem unalmas…mert lesznek még továbbiak is…! 🙂 (Pedig olyan mókás, mikor az egyszeri vasútmodellező eldönti, hogy “márpedig én nem veszek több mozdonyt, vagont, mert bőven elég az, ami van”, aztán valahogy egy kismanó az éjszaka alatt mégis tovább bővíti a készletet.)

Szóval, telt-múlt az idő, olvasgattam a különböző DR-es vonatokról a wikipedia-n és valahogy utamba került a BR 175-ös (leánykori nevén VT 18.16) dízelmotorvonat. Korábban már találkoztam a nagyobb méretű makettjével a drezdai közlekedési múzeumban és már akkor is igencsak elnyerte a tetszésemet, viszont az ebay-en talált példányok kb. 140.000 Ft-os ára gyorsan elhesegette az ilyen irányú esetleges bevásárlási szándékaimat. Tudni kell, hogy ez a típus tényleg ritka: nem hogy keletnémet gyártmány nem létezik belőle, de az egész világon egyetlen egy cég készített belőle H0 méretet (ráadásul az sem most volt…) – a japán Kato.

Végül azonban a türelem és némi szerencse segítségével az előbb említett összegnek közel a feléért sikerült szert tennem egy hibátlan, szinte vadonatúj szerelvényre! Mikor kezeimbe került a gyönyörűség, szemügyre vehettem alaposabban: a vonat két végkocsiból és két személyvagonból áll. Lehet még hozzá további két személyvagont venni, de nálam akkora hosszúságban már nem fért volna el az állomáson, illetve mindkét változatban futott, tehát a realitással nem volt gond (persze a további két kocsi is tovább növelte volna az amúgy is horribilis árat).

A két közbenső vagon nem hossztorzított (vagyis 1:87-es arányú), ezért kevésbé lesznek elegánsak az ívekben, de azt hiszem, ez a legkevesebb. Az egyes elemek egyébként nem kupplung-gal, hanem vagonmagasságban kapcsolódnak egymáshoz – mind mechanikusan, mind elektromosan. Ez egy elég bonyolult, nehezen összerakható, érzékeny megoldás, meglátjuk, működés közben mennyire válik be. Ha nem, akkor legfeljebb majd házilag javítunk rajta. Világítás nem tudom, hogy van-e benne, különböző kapaszkodók, kiegészítők viszont megtalálhatóak voltak a dobozában.

Szerintem igen látványos, hi-tech kinézetű szerelvény, pláne, ha belegondolunk, hogy eredetijét az 1960-as évek végén készítették el! Sajnos ennek ellenére a VT 18.16 / BR 175 karrierje nem úgy alakult, ahogy tervezték, pedig eredetileg ezzel a vonattípussal akarta az NDK a fejlettségét bizonyítani a világ, de mindenekelőtt azon nyugati államok előtt, amelyeken a szerelvény, mint nemzetközi expresszvonat áthaladt. A részletekről a következő bejegyzés keretein belül fogok beszámolni.

Reklámok

Responses

  1. Tényleg nagyon szép, gratulálok hozzá! A manó pedig ezek szerint nem csak nálam tevékenykedik. 😀

    • Köszi!
      Bizony, vigyázni kell a manóval! 🙂

  2. […] lehetősége nyílik hozzájutni egy példányhoz, bátran futtathatja a terepasztalán. Rajtam a BR 175-om “üzemben állitását” kovetően tovább súlyosbodott  a hitelesség-mánia, így lázas kutatásba kezdtem, […]


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: