Szerző: vt135 | 2010/03/22

Változás a rakodó területén

Mostanáig teljesen meg voltam elégedve a kisvárosi állomás fő rakodójával: a két vágány közrefogta a raktárépületet – ezzel ráadásul helyet is megtakarítottam ahhoz képest, mintha csak az egyik oldalon lettek volna a vágányok. Elégedettségem egészen addig tartott, míg Matiz – olvasva a blogomat -, jelezte nekem, hogy márpedig ebben a formában a rakodó nem igazán életszerű. Csak, ha egy keskeny nyomtávról normál nyomtávra átrakodóállomás működne, abban az esetben lenne funkciója az épületet két oldalról határoló vágányoknak.

Elsőre persze kitört rajtam az aggódás, hogy miképp sikerül célt érni, tekintve, hogy ezen a részen is ki volt számolva mindennek a helye. Aggódásom szerencsére feleslegesnek bizonyult, mert viszonylag könnyen sikerült átterveznem a rakodó részt, ráadásul úgy, hogy nem lett nagyobb a helyigénye. Sőt: az állomásépület irányában még fel is szabadult némi terület, aminek kifejezetten örültem, mert így az állomásépületet egy kicsit középre húzhattam. Örülnék, ha minden módosítás ilyen könnyen menne! 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: