Írta: vt135 | 2009/08/06

Újabb személyvonatok állnak üzembe

Az emeletes személy-, illetve gyorsvonati A Langenschwalbacher, és az emeletes szerelvényszerelvény is összeállt, mert megérkezett Németországból a BR 118-as dízelmozdony (amely váltótársa lehet a BR 110-es), és megjött az eddigi kétrészes, emeletes vagon mellé a másik is. A mellékvonali, nyitott peronos – Langenschwalbacher – személyvonat is üzemkésszé vált, mert a gyermekkorból fennmaradt, négytengelyes Langenschwalbacher-ek apróbb hibáit kijavítottam, és egy újabb vagonnal bővítettem a szerelvényt, valamint az ebay-nek köszönhetően tulajdonosa lettem egy BR 110-esnek (válthatja a BR 106-os) is.

Az “apróbb hibák” kijavítása ettől függetlenül A kijavított mellékvonali személy, élén a BR 110-esselkomoly munkát igényelt, és igen büszke voltam arra, hogy sikerült olyannyira kijavítani őket, hogy mostanra gyakorlatilag észrevehetetlen a korábbi, hiányos állapot. Az alábbi javítások történtek: két vagonnak hiányzott több fellépője. Erre azt a megoldást találtam, hogy feláldoztam egy kéttengelyes, Junior változatú Langenschwalbacher vagont – levágtam róla a lépcsőket, és azokat rögzítettem a cián-akrilátos ragasztóval a hiányzók helyére.

Igen nagy türelmet igényelt a módszer, viszont az eredmény miatt A három tenor :)megérte a velük való foglalkozás. Emellett hiányzott szintén két vagon tetejéről 1-1 szellőzőfej. Ilyeneket egy nagyon kedves index fórumos úriember küldött nekem postán, ezúton is köszönöm neki! Bár a szellőzőfejek mérete nem egyezik száz százalékosan a már meglevőkkel, de a különbség mininális, és csak alapos vizsgálat után vehető észre. Emellett egy picit a színezésük is világosabb, ami már inkább látható. Azonban ezt, ha egyszer olyan kedvem lesz, könnyedén lefesthetem a tető többi részéhez hasonló szürke színűre. Már amennyiben annyira zavarna a jelenlegi állapot (egyelőre egyáltalán nem zavar).


Válaszokr

  1. [...] alkatrészek pótlásával. Végül is ennek azért volt már előzménye, akár csak a néhai Langenschwalbacher személykocsik kijavítására, akár a néhai Gützold BR 110-es házilag készített kapaszkodóira [...]


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.